Régi idők


Mikor kislány voltam, Anyám este kenyeret dagasztott. Belerakta egy konyharuhával kibélelt szakajtóba, és reggel vittük a pékhez hogy süsse meg. Dél körül lehetett érte menni, addigra sült ki. Imádtam érte menni, mégha nehéz is volt, mert ott a pékségben csodás illatok terjengtek.  Sorakoztak a szépen megsült ropogós kenyerek a polcon. Meg volt jelölve kiét sütötte ki a pék, és vihettem haza. Persze a csábító illatok arra ösztönöztek, hogy csipkedjem le a sarkát. Ezért Anyám általában megszidott, de ez megérte hogy belekostoljak. Volt hogy késsel szépen kiegyenesítettem, mintha már szelt volna belőle valaki. Anyám ilyenkor csak mosolygott, mert ismerte ezt a cselt.

Azóta én is sütöttem kenyeret, de ennek az íze meg sem közelítette az emlékemben élő ízeket. 

Írta: Erős Zsuzsanna

Tetszett a cikk?

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

 

SzínesVilága cikk ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »